Ariana Grande – múlt, jelen, jövő

Ariana Grande neve egyre több ember fülében cseng vissza, hisz az egykori „vöröske” gőzerővel dolgozik zenei karrierjén.

Ariana első nagy szerepét a Nickelodeon sikersorozatában, a V, mint Viktóriában kapta, ezáltal emberek milliói szerették meg. 2013-ban a sorozat véget ért, ám a készítők rögvest új ötlethez kaptak, melyet Jennette McCurdy-vel valósítottak meg: így jött létre a Sam és Cat. A sorozat első évadát futja, mely 40 részt tartalmaz, ám egyelőre kérdéses a második szezon indulása. A műsor forgatása és tengeren túli adása is szünetel, illetve ritkul.


A lány zenei karrierje egyre jobban megy, hisz tavaly nyáron adta ki első albumát, a Yours Truly-t, mely számtalan kislemezt követett pl. a The Way vagy a Put Your Hearts Up. Ténykedésben nem áll meg, legutóbbi bejelentései szerint új albuma már teljesen kész van, de annak részleteiről egyenlőre semmit sem tudunk.. Erről a korongról került elő legutóbbi projektje a Problem.

Ariana nagy erőt fektet legutóbbi kislemezébe, a dal megjelenése előtt pár hónappal már képekkel és részletekkel árasztotta el közösségi oldalait, rajongói nagy örömére. A szám borítójáról az Arianator-ok dönthettek, ezek közül választhattak (majd a választás a másodikra esett):

A dal április 28-án debütált és jelenleg is az első helyet foglalja el az iTunes vásárlási listáján. A sikerben nagyban közrejátszott, hogy Iggy Azalea is hallható a produkcióban, kinek karrierje, szintén nagy erővel ível felfelé. A következő lépés a dalszöveg videó volt, melyet május 1-jét osztott meg velünk, majd a legnagyobb dobás a hivatalos videoklip, amit május 30-dika óta láthatnak a rajongók.





A Problem egyébként a Radio Disney Music Awards-on volt hallható először a megjelenés előtti nappal, de előadta már a Billboard Music Awards-on és az iHeartRadio Music Awards-on is. Az utóbbi kettőben Iggy Azalea is részt vett, az első díjátadón sajnos nem tudott részt venni.

Nagy szerepet fordítottak a kivitelezése is. Ariana minden táncosával a klipben és az előadások alkalmával is ugyanazt, a már-már jellegzetessé vált koreográfiát táncolja. Valamint több híres divattervező is kiveszi részét a munkából, amelyekről 3 fényképet is megosztott Instagram-profilján.
Previous
Next Post »

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.