A fiatalok már mindent tudnak a szexről… Vagy mégsem?

El lehet-e rontani az első csókot? Mi az ideális kor a szüzesség elvesztésére? Tényleg megjátszák a lányok az orgazmust? A vivatv.hu Meztelen igazság című műsorában Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is leplezetlenül őszintén válaszol.

Amit sosem mertél megkérdezni a szexről… A kérdésekre most ismert szakember ad választ: Hevesi Kriszta több mint 10 éve látja el szexuális tanácsokkal a hozzá fordulókat. „A serdülőkor a párkapcsolatokra való nyitás kötelező ideje, nagyon fontos, hogy segítséget és információkat nyújtsunk a fiatalok számára ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az iskola és a szülők között mégis sokszor ping-pongozás zajlik a szexuális felvilágosítással kapcsolatban: a szülők úgy gondolják, a tanárok feladata bevezetni gyermekeiket a felnőtt világba, az iskola szerint azonban családon belül kell az ilyen jellegű beszélgetéseknek lezajlódnia. Ám a szülő jellemzően kisgyerekként és nem fiatal felnőttként tekint a serdülőre, és a gyerek is zavarba jön, ha a szüleivel kell ezeket a kérdéseket megbeszélnie. Végül a kortársaitól és az internetről szerez félinformációkat."- mondta el a szexuálpszichológus.


„A fiatalok sokszor úgy tesznek, mintha már mindent tudnának a szexről, valójában azonban tele vannak kérdésekkel. Jellemző rájuk a bizonytalanság, ráadásul van bennük egy nagy adag lázadás a felnőttekkel szemben: sokszor dacból is megteszik azt, amit a szülők a legjobban tiltanak. A szexualitást a felnőttség kifejezési módjaként élik meg, ezért sürgetik az első szexuális élményeket, a felnőttek pedig épp emiatt szeretnék visszatartani őket. Ma egyébként sokkal több a szűz 20 éves, mint például a hatvanas években.” – mutatott rá Hevesi Kriszta.

A fiatalok szexuális életére a felnőtt filmek is hatást gyakorolnak, előfordul, hogy ezekből vonnak le téves következtetéseket. „Ezek a műsorok az örömélmény megjátszására tanítják a lányokat, a fiúkat pedig abba a tévhitbe ringatják, hogy a lányok élvezik az erőszakos és szélsőséges szexet. A fiatalok ugyanúgy szeretnének örömet okozni a másik számára, a felnőtt filmekből azonban maximum érzelem nélküli és rendszerint csak a férfiak számára kielégítő technikákat leshetnek el." - magyarázta Hevesi.

A szakértő fontosnak tartja, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a fiatalok számára. „A felvilágosításnak arról kell szólnia, hogyan éljünk teljesebb és boldogabb szexuális életet. Mostanában azonban a negatív szemlélet az uralkodó, orvosi szempontból közelítik meg a kérdést és egyfolytában azt hangoztatják, hogy milyen betegségeket kaphatnak el a fiatalok, és hogy vigyázzanak magukra a nem kívánt terhesség elkerülése miatt. Épp csak az nem hangzik el, hogy a szexualitás az egyik legfontosabb gyönyörforrás, amely segít boldogabbá tenni az életet." - mondta el a szexuálpszichológus, aki azt is hozzátette, az első szexuális élmény rendkívül meghatározó a fiatalok életében, maradandó hatással bír és rányomja bélyegét a későbbi szexuális életre.

„A fiatalok lelkileg megváltoznak a szüzességük elvesztését követően: ha a szerelmükkel történik, akkor boldogok és a föld fölött járnak, az elsietett aktus azonban krónikus szexuális zavarokhoz vezethet. Nagyon fontos, hogy az első alkalom mögött legyen érzelem, mert ha a kezdeti próbálkozások rosszul sülnek el, előítélet, félelem és szégyenérzet keletkezhet."- árulta el a szakember.

Hogy lehet felkészülni az első szexuális élményre? Van igénye a lányoknak az egyéjszakás kapcsolatokra? Számít a mellméret? Kiderül a VIVA műsorvezetőjével Miskovits Marcival és Hevesi Krisztával a vivatv.hu Meztelen igazság című műsorának epizódjaiban – itt minden kérdésre választ kaphatunk.

forrás: Viacom
Previous
Next Post »