Kállay-Saunders András: Minden nap lehet szeretetet adni

A VIVA idén szerelmes dalokból készített válogatással járul hozzá a tökéletes Valentin-naphoz. Egyedülállóknak és párkapcsolatban élőknek is remek ajándék lehet a zenecsatorna #egyhúron című műsorának produkcióiból összeállított akusztikus dalválogatás, amely a VIVA-n és a csatorna #egyhúron YouTube csatornáján is elérhető. Az exkluzív, nem mindennapi zenei élményért olyan népszerű előadók felelnek, mint Kállay-Saunders András, Takács Nikolas, Odett, a Halott Pénz vagy a Bogi & The Berry.

Pezsgő, romantikus, gyertyafényes vacsora, apró ajándékok – a szerelmesek napja azonban elsősorban nem a meglepetésektől lesz szép, hanem az őszinte érzelmektől, amit ilyenkor is kifejezhetünk. Jól tudják ezt a VIVA sztárjai is, akik az #egyhúron című nagysikerű akusztikus műsorban mutatták meg lírai oldalukat.


Kállay-Saunders András örömmel vett részt a kezdeményezésben, az énekes Juliet című slágerét minimális hangszeres kísérettel adta elő. „Szoktunk akusztikus koncerteket adni a zenekarral, de ez mégis más volt. Természetes hangulata volt, ahogy a közönség a babzsákokon ült, mintha otthon, a nappaliban jammeltünk volna” – emlékezett vissza az énekes, aki párjával, Tolvai Renivel ünnepli a Valentin-napot, de hiszi, hogy nem csak egy nap lehet szeretet adni. „Nem szoktunk különösképpen ünnepelni ilyenkor, mert a szeretet nem egyetlen napról szól. Próbálom inkább máskor, máshogyan meglepni Renit, például a kedvenc sminkcuccaival, amelyeket soha nem tud megunni. Semminek nem örül úgy, mint amikor a kedvenc márkájából választok valamit” – mesélte nevetve András, akinek produkciója már újranézhető az #egyhúron YouTube csatornáján, ahol Odett Van az a pillanat című produkciója is megtalálható.


„Nagyon közel áll a szívemhez az akusztikus megszólalás, de sajnos ritkán van lehetőségem ilyesmire”- árulta el Odett. „Pedig csak a zenéből egy kicsit visszavéve, az előadásmódra helyezve a hangsúlyt derülhet ki igazán, mennyit ér az ember dala, működik-e egyetlen hangszerrel is” – véli a fiatal énekesnő, aki a Valentin-napot dalszerzéssel ünnepli majd. „Készül az új albumom, és úgy tervezem, hétvégén is dalokat írok, és a Látsz még című újdonságon fogok dolgozni. Lehetne szerelmes dal is, de valójában egy mindennél nagyobb, a szerelemnél és a családnál is erősebb kötelékről szól” – árulta el Odett.

Nézd újra Odett, Kállay-Saunders András és a többi népszerű hazai előadó akusztikus verzióra átírt szerelmes dalait az #egyhúron YouTube-csatornáján.

Forrás: Viacom
Previous
Next Post »