Japán eredetű vetélkedő jön a TV2-re

Japán formátumú erőnléti vetélkedő érkezik 2017 tavaszán a TV2-re. Ez a Kreatív Online-féle Dirk Gerkens-interjúból derült ki. A Japánban Sasuke néven ismert műsor már számos országba eljutott (köztük az Egyesült Államokba), magyar címe egyelőre ismeretlen.


„Úgy gondoljuk, hogy a 2017-es év legnagyobb tévés eseménye lesz a Ninja Warrior, amit a TV2 főműsoridejében fogunk képernyőre tűzni, ezzel is erősítve portfóliónk fő csatornájának műsorkínálatát” – mondta Dirk Gerkens, a TV2-csoport vezérigazgatója.

A Ninja Warrior egy kőkemény akadályverseny. Az eddig elindult 3100 versenyzőből a négy szakaszból álló pályát az 1997-es premier óta csupán négyen(!) tudták időre végigcsinálni. Az amerikai változat 2009-től megy, ezt értékesítették tovább a világ többi részének. Ha jól számoljuk, Magyarország lesz a 20. ország, ahová eljut a japán formátum.


A verseny első szakaszában a játékosok atlétikai erőnlétét tesztelik. Ezután gyorsaságban kell remekelni, később a felsőtestet teszik próbára, az utolsó szakaszban pedig egy torony tetejére kell eljutni rövid időn belül. Az utóbbi években a pálya harmadik szakasza is olyan nehéznek bizonyult, hogy szinte senki nem jutott tovább. (A Parkműsorban szereplő Verj át kétszer! c. japán vetélkedő alapját a Ninja Warrior adhatta, elvégre rengeteg a hasonlóság a verseny szerkezetét illetően.)

A japán verzió angolra szinkronizált/feliratozott változatát nézhetitek meg. Érdemes 1:35-höz tekerni, onnan indulnak az izgalmas részek:



A produkció a hatalmas, masszív díszlet és nagy stáb miatt elég nagy költségvetésűnek számít, így ez egy igen drága műsora lehet a TV2-nek. Várhatóan A Ninja Warrior szombat esténként érkezhet. A műsor előkészületei a következő hetekben kezdődhetnek meg, így a részletek várhatóan a télen alakulnak ki – írja a SorozatWiki.

Bár az összefüggés esélye elenyésző, azért észrevehetjük, hogy a TV2 csatornái a távol-keleti produkciók felé nyitottabbak, mint korábban. Ezt támasztják alá az Izaura TV-n látható dél-koreai sorozatok, valamint A dinoszauruszok királyának folytatása is, amely országos premierként érkezik decemberben a Kiwi TV-re.

A fölső kép illusztráció.

Previous
Next Post »