Jodie Whittaker lesz az első női Doktor

A Ki vagy, doki? (Doctor Who) sorozat a tizenkét férfi után most egy nőt tett meg főszereplőjének.


Az 1963 és 1989 között futott, majd 2005-ben visszahozott Ki vagy, doki? (Doctor Who) talán a világ egyik legsikeresebb sci-fi-sorozata. A gallifrey-i időlord TARDIS-szal történő kalandozásai a térben és időben a visszatérés utáni 10. évadát mutatták be nemrég, amit decemberben egy különkiadás követ, ezután pedig a fő producer Stephen Moffat mellett a tizenkettedik doktor, Peter Capaldi is búcsúzik a műsortól. A sorozat eddigi tizenkét megformálója mind férfi volt, ám most szembementek ezzel.


Az időlordok (mint a Doktor) képesek nemet váltani, így reinkarnációjuk során női alakot is felvehetnek (ahogy azt tette a Doktor ősellensége, a Mester is a 8. évadban, amikor Michelle Gomez kapta a szerepet). Így tesz most a Doktor is, akinek legújabb megtestesítője Jodie Whittaker lesz. Whittakert leginkább a BAFTA-díjas Broadchurch-ből ismerhetik a nézők (amelynek főszereplője egyébként a tizedik Doktor, David Tennant). Egy Twitter-videóban jelentették be (fentebb). A hír nem aratott osztatlan sikert, de a BBC közleményben válaszolt, amelyben többek közt azt is elmondták, hogy „Jodie nem csak egy tehetséges színész, de merész és zseniális víziója van a Doktor megformálásához”, tehát a csatorna meg van elégedve vele.

Hogy hogyan teljesít a szerepben, az 2018-ban kiderül, addig is a sorozat 9. évada megtekinthető péntekenként 21:00-kor és ismétlésként szombaton 21:50-kor a Filmbox Plus-on.

Megjegyzések